Segítene?

Online adományozás

Válassza ki, miként segítene a rászorultakon!

Adományozok >>>

Segítségre szorul?

Lépjen kapcsolatba velünk a legközelebbi egyházmegyében!

Válasszon egyházmegyét >>>

Rév

Remény. Élet. Választás.

» RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat

Aknaszlatinában járt orvosmissziónk

A Katolikus Karitász orvosmissziója 45 óvodás gyermek szűrővizsgálatát látta el október 30-án, hétfőn az aknaszlatinai Szent Anna Óvodában.

„Ahol fiatalok, kamaszok, gyerekek vannak, ott jelen van az öröm, mivel ők jelentik az életet a maga legösztönösebb és legbőségesebb virágában” – idézte szent II. János Pál pápát a Katolikus Karitász igazgatója a kárpátaljai Aknaszlatinán, ahol a helyi óvodában a Karitász orvosmissziója végzett szűrővizsgálatot és az óvodásoknak, valamint várandós kismamáknak adták át a Karitász, a Via et Vita Nagycsaládos Egyesület, valamint a Kismackó Alapítvány ajándékait.

            

Vojcek László professzor, a Karitász Orvosmissziójának vezetője elmondta, hogy önkénteseik az aknaszlatinai Szent Anna Óvodában 45 kicsit vizsgáltak meg. A gyermekek egészségi állapota általánosan jónak mondható, de több gyermeknek lesz szüksége szemüvegre, lúdtalpbetétre és egy olyan gyermek van, aki súlyos születési rendellenessége miatt szemműtétre szorul. A professzor kiemelte, szeretnék elérni azt is, hogy azokban a magyar óvodákban, ahol már végeztek szűrést, megtanítsák a gyermekeknek a helyes fogmosást, az óvónők elsajátíthassák a lúdtalptorna alapvető gyakorlatait és a téli időszakban láz és fájdalomcsillapítót is biztosíthassanak az óvodásoknak.

Écsy Gábor kiemelte, hogy a magyar óvodákba járó gyermekek a jövőt, a megmaradást jelentik a kárpátaljai magyarság számára. A segélyszervezet számára ezért is fontos, hogy rendszeres szűrővizsgálatot biztosítson a magyar kisgyermekeknek, kiszűrje a rendellenességeket és segítse azokat, akiknek gyógyászati segédeszközre vagy más orvosi segítségre van szükségük. A Karitász igazgatója elmondta, a szűrővizsgálattal szeretnének eljutni minden magyar óvodáshoz Kárpátalján.

Az orvosmisszió tagjai ellátogattak Gyertyánligetre is, ahol a korábbi szűrésük eredményeképpen 40 magyar óvodásnak és kisiskolásnak adtak át gyógyászati segédeszközöket.

A megfogant élet olyan ajándék, melynek világrajövetelét segítenünk kell, ezért külön figyelmet kell fordítanunk a várandós kismamákra – hangsúlyozta a Katolikus Karitásszal együttműködő Via et Vita Nagycsaládos Egyesület elnöke, Scheiling Tamás.

Mint elmondta, a Kismackó Alapítvány jóvoltából most első alkalommal került sor arra, hogy gyermeket váró asszonyoknak ajándékokat adhattak át. Scheiling Tamás utalt arra is, hogy a kárpátaljai gyermekek helyzetét nem lehet összehasonlítani az anyaországi gyerekekével. Itt komoly gondot okoz, hogy lesz-e mivel fűteni télen és lesz-e meleg ruhája minden gyermeknek a családban, egyben köszönetét fejezte ki a nagycsaládosoknak és a szentendrei karitászcsoport önkénteseinek, azokért az adományokért, melyeket az Aknaszlatinán és Gyertyánligeten élő nehézsorsú gyermekeknek adhattak át.

Katolikus Karitász

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


© Katolikus Karitász - Caritas Hungarica 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910 E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008