Segítene?

Online adományozás

Válassza ki, miként segítene a rászorultakon!

Adományozok >>>

Segítségre szorul?

Lépjen kapcsolatba velünk a legközelebbi egyházmegyében!

Válasszon egyházmegyét >>>

Rév

Remény. Élet. Választás.

» RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat

15 éves a budapesti Rév

A budapesti Rév Szenvedélybeteg-segítő szolgálat idén ünnepli fennállásának 15. évfordulóját. Ebből az alkalomból szakmai tanácskozást szervezett a Katolikus Karitász.

 

A Katolikus Karitász október 13-án szakmai tanácskozást tartott a budapesti Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat 15 éves fennállásának alkalmából.

Ahogy Écsy Gábor atya, a Karitász országos igazgatója megnyitóbeszédében elmondta, a 15 éves Rév magalapítása óta a Remény, Élet és Változás jegyében igyekszik segítséget nyújtani szenvedélybeteg embereknek és nehéz helyzetbe került hozzátartozóiknak. 1994 óta nyolc Rév szolgálat jött létre az országban németországi minta adaptálásával. A segítő szolgálat szakmai koncepciójának középpontjában nem orvosi, hanem pszichoszociális szemlélet áll, amelynek értelmében a szenvedélybeteg személy gyógyulása közvetlen környezetével való szoros együttműködés által valósulhat meg leghatékonyabban. Az igazgató atya háláját fejezte ki a Rév minden munkatársának és önkéntesének.

Molnár Gyula, Újbuda polgármestere is köszönetet mondott a Rév kerületben végzett kiemelkedő szociális munkájáért, valamint hangsúlyozta, hogy a kerület mindig kész volt támogatni céljaikat. Az önkormányzat vezetője emellett további támogatásáról is biztosította a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatot.

Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet igazgató-helyettese előadásában a Nemzeti Drogstartégia főbb pilléreit és a Rév(ek) ebben betöltött szerepét ismertette. A szolgálat fontosságát hangsúlyozva elmondta, hogy a szociálpolitikai döntéshozók között a szenvedélybetegek ügye  gyakran háttérbe szorul, holott a probléma társadalmunk csaknem minden rétegét érinti. A 2010-től életbe lépő új Nemzeti drogstratégia célkitűzései három alappillér mentén rendeződnek, ezek a megelőzés-közösségi beavatkozás; kezelés és kínálatcsökkentés. E célok elérésében a Rév Szolgálatoknak azért lehet kiemelten fontos szerepük, mert a közösségi szemlélet alapelvét követve dolgoznak, valamint a problémákat közvetlen közelségből szemlélve tudnak beavatkozni, ellentétben a politikai döntéshozókkal.

Az előadó emlékeztetett arra, hogy hazánkban még nem került kidolgozásra a szenvedélybetegségek több területének átfogó nemzeti koncepciója, amit a jövő kiemelt feladataként jelölt meg. A „kamaszkorba lépő" Rév további munkájához áldást és kitartást kívánt.

Serafin József, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Családügyi főosztályvezetője „A Rév Szolgálatok helye és szerepe a szociális szolgáltatások eddigi és jövőbeli rendszerében" címmel tartott előadást. A szakminisztérium tisztségviselője ismertette hazánk szociális alap- és szakellátási rendszerének szerkezetét, amelynek egyik fő dimenziója a célcsoportok szerinti tagoltság. A szenvedélybetegek ellátásában és segítésében résztvevő Révről méltatóan szólt. A szolgálat munkáját a hatékony civil-kormányzati együttműködés kiváló példájaként említette; és jelezte, hogy továbbra is számítanak a szervezet tevékenységére mind a közfeladat példás, szakszerű ellátásában, mind pedig a törvényi szabályozás előkészítésében véleményezői szerepben.

A szakmai tanácskozás programja megtekinthető itt.

Tovább a képgalériához.


 

Megosztás emailben

Küldő neve:


Email címe:


Címzett neve:


Email címe:


Kapcsolódó anyagok

© Katolikus Karitász - Caritas Hungarica 1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910 E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008