„A Caritas segít az elfeledett embereknek reményt találni” – Interjú a Caritas Internationalis új elnökével

Isao Kikuchi érsek a Caritas Internationalis újonnan megválasztott elnöke kinevezését követően a Vatikáni Médiának nyilatkozott. Interjújában az önkétesek és munkatársak szerepéről beszélt, akik emberséget, segítséget és a Katolikus Egyház közelségét hozzák el az elfeledett embereknek. „Ez a Caritas igazi küldetése: segíteni az embereknek, hogy tudják, nincsenek elfelejtve".

A Caritas elnökeként betöltött új szerepében milyen céljokkal áll neki ennek a missziónak?

A Caritas Internationalis – vagyis maga a Caritas szervezet – a világ második legnagyobb humanitárius segélyszervezete a Nemzetközi Vöröskereszt után. Tehát jól ismert professzionális civil szervezet, amely segítséget nyújt a nehéz helyzetben lévő embereknek. De valójában nem csak arról van szó, hogy egy civil szervezet vagyunk. Mi egy katolikus, egyházi szervezet vagyunk, és az Egyház szolgálatának intézménye. Ez azt jelenti, hogy a Caritas tanúságot akar adni Isten szeretetéről. Nemcsak élelmiszert vagy anyagi segítséget nyújtunk, hanem szeretnénk Isten szeretetének tanúi lenni, hogy megmutassuk az embereknek: Isten minden embert így szeret.

Az Általános Gyűlés egyik fókusza az elfeledett emberekre irányult: azokra a rászorulókra, akiket más szervezetek figyelmen kívül hagynak. Hogyan ér el hozzájuk a Caritas?

1995-ben, amikor Caritas önkéntes voltam Japánban, egy menekülttáborba küldtek Ruandába [ma Kongói Demokratikus Köztársaság, szerk.]. Természetesen minden hiányzott. Nem volt élelmiszer, ruházat, szállás, az emberek elesettek voltak. A második alkalommal, amikor elmentem a táborba, találkoztam néhány vezetővel és megkérdeztem tőlük, mire van szükségük. Vártam, hogy a vezető azt mondja majd nekem, hogy „szükségünk van élelmiszerre, oktatásra, gyógyszerekre, szállásra stb.”. Más szóval, hosszú listára számítottam a szükségleteikről. Ehelyett azt mondta: „Atya, Japánból jöttél. Tehát, amikor visszamész Japánba, mondd el nekik, hogy mi még mindig itt vagyunk: mindannyian elfelejtettek minket”. Ez igazán megdöbbentett engem.

Ezután sok emberrel találkoztam különböző területeken, különböző országokban, katasztrófák sújtotta területeken vagy háborús övezetekben. Ugyanazt a történetet és ugyanazt a kiáltást hallottam újra és újra: „Elfelejtettek minket! Elfelejtettek minket!”. A Caritas valódi küldetése segíteni az embereknek, hogy tudják, nem felejtették el őket. Mellettük akarunk lenni. Természetesen szakmai segítséget nyújtunk, de ugyanakkor el akarjuk mondani nekik, hogy mindig velük vagyunk. Mindig értük dolgozunk, mindig emlékezünk rájuk. Senki sem lesz kizárva, senki sem lesz elfelejtve.

Ön misszionárius pap, emellett önkéntes is volt. Hogyan határozza meg a küldetését ez a tapasztalat?

A Szent Szeretet Misszionáriusai közé tartozom (SVD). A papszentelésem után, 1986-ban Ghánaba, Nyugat-Afrikába, egy ún. bush parókiába küldtek, amely mélyen az erdőben található, elektromos áram és víz nélkül. Összesen nyolc évig voltam Ghánában, és hét évig voltam a parókia vezetője. Ez valóban fontos tapasztalat volt számomra, amely segített meghatározni az identitásomat. Különösen akkor, 1986-ban, nem volt túl jó a gazdaság Nyugat-Afrikában, és az emberek nagy szegénységben éltek. Sok ember halt meg megfelelő orvosi ellátás nélkül, és a HIV-AIDS is terjedt. De az emberek nagyon boldognak tűntek, minden nap vidámak voltak, és gyönyörűen mosolyogtak. Megkérdeztem néhány embert a plébániámon, hogy miért ennyire boldogok. Valaki viccelődve azt mondta nekem: „Atya, nálunk van a ghánai varázslat”. Tehát mi volt a varázslatuk? Meg voltak győződve arról, hogy valaki segít, hogy senkit sem felejtenek el. Ebben a kulturális háttérben az emberek támogatják egymást: tehát nem látunk embereket meghalni az út mentén, mert senki sem felejti el őket. Ez a meggyőződés valóban reményt teremt az életre, és ez volt az én hitem alapja is. Ha nem feledkezünk meg az emberekről, akkor sikerülhet reményt teremtenünk a túléléshez.

Mert reményt kívülről nem tudunk hozni. Élelmiszert, anyagiakat és mindent mást igen. Átadhatjuk azokat a nehézségekkel küzdő embereknek. De a reményt nem tudjuk átadni, azt a szívükben kell teremteniük. Nem parancsolhatjuk nekik, hogy teremtsenek reményt. De barátok lehetünk, és együtt haladhatunk. Mellettük lehetünk, hogy biztosítsuk őket arról, hogy nem felejtették el őket. Ebből lesznek képesek reményt teremteni a túléléshez.

Milyen üzenetet küldene a világ számos Caritas önkéntesének és munkatársának, akik az Egyház szolidaritását és jótékonyságát szeretnék eljuttatni a rászorulóknak?

Mindig azt mondjuk, hogy a Caritas Isten szeretetének a tanúja. Fontos, hogy a Caritas nem csak azokat foglalja magában, akik a legfelsőbb vezetői szinteken dolgoznak, vagy a tisztségviselők között vannak. Az alapoktól kezdve, az összes önkéntesünk és munkatársunk: ez a Caritas.

Japánban, a 2011-es cunami és földrengés után a Caritas Japánnak sikerült önkénteseket küldenie az összes helyi területre, és önkéntes bázisokat hoztak létre. Ebben a térségben nincsenek keresztények egyáltalán. Néhány év múlva minden más szervezet eltűnt, de a Caritas még mindig jelen volt a katasztrófa sújtotta területen, és az emberek elkezdték őket "Caritas úrnak", "Caritas asszonynak" nevezni. Ők az igazi Caritas munkatársak.

Titeket "Caritas úrnak", "Caritas asszonynak" fognak hívni az emberek, mert ti képviselitek a Caritast, a gyökereinkből fakadó önkénteseinket. Ti képviselitek a Caritast. Nagyon fontos, hogy minden önkéntesünk magában hordozza a Caritas jellemzőit. Ők a Caritas. Akik az adminisztrációban vagyunk, mi nem vagyunk csak a Caritas. Mi, együtt az összes önkéntessel, mi teremtjük a Caritast.

Forrás és képek: Vatican News

Fordította: Geszti Gyula Péter
Katolikus Karitász