Egyházmegyei karitászok köszöntötték önkénteseiket.

Győrben és Kalocsán is átadták a Caritas Hungarica díjakat

Az idei járványhelyzet többek között azt is megnehezítette, hogy a Katolikus Karitász méltó módon megköszönje önkénteseinek a hosszú évek óta önzetlenül végzett segítő szolgálatot. Központi ünnepség helyett ezért az egyházmegyei karitász-szervezetek adták át helyben az arra érdemes önkénteseiknek a Caritas Hungarica-díjakat. Így történt ez a Győri Egyházmegyében is, ahol a tatai karitász-csoport vezetője, Lakatos Péterné Diósy Zsuzsanna, valamint a csoport egyik oszlopos tagja, Tóth Margit vehette át az elismerést 2020. november 17-én Lőrincz Attila győri karitász-igazgatótól.

A Győri Egyházmegyei Karitász küldöttsége a tatai karitász-csoport szokásos plébániai megbeszélésére volt hivatalos, melyen ezúttal részt vett Kovács Csaba Albert plébános is. A díjazottak számára meglepetés volt az elismerés, melyet meghatottan vettek át, majd rövid méltatást követően Albert atya áldásával, majd csoportképpel zárult a rövid ünnepség. Ezután az egyik díjazott bemutatta a nemrég elkészült helyi karitász-irodát és raktárat a győri munkatársaknak, akik bekapcsolódtak a csoport aktuális ügyeinek megvitatásába is.

Szeretettel gratulálunk Zsuzsának és Margitnak, és kívánjuk, hogy személyük révén a tatai rászorulók felé továbbra is megnyilvánulhasson Isten gondoskodó szeretete.

+++

Kalocsán hagyományosan november 12-én ünneplik első érseküket Szent Asztrikot. Idén az ünnepi szent mise keretében Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek átadta a Caritas-Hungarica díjat is.

A Katolikus Karitász vezetősége 2012-ben alapította meg a Caritas Hungarica-Díjat. A díj célja biztosítani a karitász önkénteseket arról, hogy az Egyház értékeli a rászorulóknak nyújtott karitatív munkájukat. Ennek jeléül külön kitüntetéssel jutalmazza azokat az önkénteseket, akik ezen a téren Krisztus szeretetéről példaértékűen tettek tanúságot szolgálatukban. A díjban minden évben egyházmegyénként legfeljebb három plébániai önkéntes karitászmunkatársat javasolhat a helyi karitászigazgató. Az elismerést azok a plébániai önkéntesek kapják, akik a legtöbbet tettek a karitatív tevékenységben a rászorulókért: mint például az idősek, betegek, családok, gyermekek, a társadalom peremére sodródottak támogatása.

Az idén a Kalocsai egyházmegyéből a Caritas Hungarica-Díjat kapják: Jekkel László Józsefné - a tiszakécskei karitászcsoport vezetője, Dr. Kancsár Istvánné - a csávolyi karitászcsoport vezetője és Tokodi Kálmánné - a baja Szent József karitászcsoport tagja, aki személyesen is eljött.

Forrás: Győri Egyházmegyei Karitász, Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegyei Karitász

Fotó: Győri Egyházmegyei Karitász, Koprivanacz Kristóf

A+ A-

Képgaléria

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató