Élmények, készségfejlesztés és közösségépítés – Ifjúsági klubfoglalkozás Lúzsokon

2025. június 16-án tartalmas és élményekkel teli délutánt tölthettek együtt a fiatalok Lúzsokon, ahol egy interaktív ifjúsági klubfoglalkozás keretében találkoztak egymással három település – Piskó, Kisszentmárton és Drávaiványi – diákjai.

A kezdeményezés célja a közösségépítés, a szociális készségek fejlesztése, valamint a különböző hátterű fiatalok közötti kapcsolatok erősítése volt, élménypedagógiai eszközök segítségével.

A program első részében a résztvevők egy közös muffin sütésen vehettek részt, amely nem csupán szórakoztató elfoglaltságot jelentett, hanem lehetőséget adott a sütési alapismeretek elsajátítására is. A közös munka elősegítette az együttműködést, a felelősségvállalás és a feladatmegosztás gyakorlását – mindezt egy kötetlen, barátságos légkörben.

Ezt követően a fiatalok az Activity készségfejlesztő társasjátékkal folytatták a délutánt. A játék során fejlődött a résztvevők kommunikációs képessége, finommotorikája, mozgáskoordinációja, valamint erősödtek az önkifejezési és problémamegoldó készségek is. A csoportos tevékenységek ráadásul hozzájárultak a szociális érzékenység és a bizalom erősítéséhez is.

A foglalkozáson összesen 30 fő vett részt, a visszajelzések alapján pedig a program pozitív élményt nyújtott minden korosztály számára. A nap végére új barátságok szövődtek, a résztvevők pedig élményekkel és új ismeretekkel gazdagodva tértek haza.


Az ifjúsági klubfoglalkozás ismét bebizonyította, hogy a közösen megélt élmények és a játékos, kreatív tanulási formák hatékonyan támogatják a fiatalok személyiségfejlődését és közösségi beilleszkedését.

                                                                                                                                                                 

Fodor Barbara

Jelenlét Programvezető

Lúzsok

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató