Embertől emberig ér a szeretet

A soproni Szent Márton Ház május 11-én, szombaton egész napos karitász-alapképzésre várta a környék karitász-önkénteseit.

A 9 órakor induló képzés elején Vigné Kovács marigt házigazdaként, Szabó György pedig egyházmegyei igazgatóként köszöntötte a Sopronból, Harkáról, Fertőszéplakról, Csornáról és Győrből érkezett önkénteseket. Ezuátn Lőrincz Pál OSB, a Pannonhalmi Karitász igazgatója ismertette a Katolikus Karitász küldetését, felépítését, alapelveit és főbb tevékenységi köreit, majd egy rövid ebédszünetet követően a plébániai karitász-csoport működéséről és az önkéntes karitász-munkáról beszélt.

A résztvevők nagy figyelemmel hallgatták Pál atya összefogott és lényegretörő előadását, kérdéseik nyomán pedig egy izgalmas, helyi és konkrét problémákra koncentráló beszélgetés alakult ki. Jó volt megtapasztalni önkénteseink érdeklődését, nyitottságát, illetve házigazdánk, a Szent Márton Ház munkatársainak vendégszeretetét.

A Győri Egyházmegyei Karitász legközelebb szeptemberben hívja önkénteseit közös találkozásra, várhatóan a győri régióban.

Szöveg és fotó: Győri Egyházmegyei Karitász

A+ A-

Képgaléria

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató