Ezerarcú szeretet kiállítás a Vígadóban

Hétfőn kora este nyitották meg azt a három kiállítást, melyek az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő programjaiként szeptember 19-ig várják a látogatókat a Pesti Vígadóban. A NEK Titkársága megbízásából ezen kiállítások egyikét a Katolikus Karitász rendezte.

A kiállítások közös megnyitójára mintegy 400 meghívott vendég előtt került sor. Kontsek Ildikó, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója, a közös megnyitó házigazdája elmondta, hogy korábban a múzeum már két önálló kiállítást is szervezett, 2018-ban és 2019-ben a kongresszushoz kapcsolódóan, így örömmel vettek részt most is a közös munkában a másik két kiállítást szervező-rendező Görögkatolikus Metropóliával és a Katolikus Karitásszal.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a kiállítás helyszínének képviseletében köszöntötte a meghívott vendégeket, akik megtöltötték a Vígadó dísztermét. Elmondta, hogy a Pesti Vigadó az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából is több jelentős rendezvénynek adott otthont, s az 52. kongresszusnál is több rendezvényt és kiállítást támogattak együttműködő partnerként. Beszédének zárásaként hozzátette: „Remélem, hogy a kongresszus mindannyiunk számára valódi gyógyír lesz, újraevangelizálás a társadalomnak és hitbeli feltámadás a nemzetnek”.

Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita köszöntőjében elsőként a görögkatolikus kiállítás címére hívta fel a jelenlévők figyelmét. Az Orcád világossága szókapcsolat a bizánci Egyház zsolozsmájából való. A keleti Egyház nem távoli és elszigetelt része Krisztus Egyházának, hanem kiegészíti azt a maga árnyalataival – hangsúlyozta.

Ünnepélyes megnyitóbeszédében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szavai szerint mintegy morális egységet alkot: az 1938-as eucharisztikus kongresszus emlékezete, a keleti Egyház bemutatása és az Egyház karitatív tevékenysége szorosan összetartozik. Hozzátette: mindez összhangban van a mostani világkongresszus mottójával is: „Minden forrásom belőled fakad.” A bíboros Kalkuttai Szent Teréz példáját említette, aki egy többségében nem keresztény vallású országban képes volt olyan hitelességgel gyakorolni az irgalmas szeretetet, hogy halálhírét egész India megrendüléssel fogadta, mert üzenetét mindenki megértette. Az ő alakját az Ezerarcú szeretet kiállításon is felidézik az alkotók.

Az Egyház a Katolikus Karitász és számos más, a szegények, a rászorulók segítésével foglalkozó intézménye révén éli meg a szolgáló szeretet különböző formáit. Ez a szeretet nem ér véget az országhatároknál: nagy nemzetközi szükséghelyzetekben, természeti katasztrófák, háborús pusztítások idején is igyekszünk segíteni mindazoknak, akik a világon a leginkább rászorulnak erre.

A bíboros szólt arról is, hogy az eucharisztikus kongresszus idején szeretetvendégségre is sor kerül majd szeptember 4-én Budapesten, a II. János Pál pápa téren, és más magyar városokban is lesznek hasonló kezdeményezések. Ez az alkalom nem csupán az ételosztásról szól. Méltó módon szeretnénk leülni egymás mellé, hogy megélhessük: mindannyian ugyanazon asztalközösséghez tartozunk – mondta a főpásztor. A szeretetvendégségeket a Ferences Szegénygondozó Nővérek mellett a Katolikus Karitász egyházmegyei szervezetei koordinálják majd.

Zagyva Richárd, a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese, az Ezerarcú szeretet kiállítás egyik kurátora megnyitó beszédében felidézte a szervezés viszontagságait, s elmondta: „Ehhez a kiállításhoz nem szeretnék jó kikapcsolódást és kellemes időtöltést kívánni. A kikapcsolódás helyett inkább bekapcsolódást kívánok. Menjenek oda a kiállításba épített stilizált kápolnához, amely a kiállítás középpontja minden értelemben, tekintsenek körbe és érezzék meg az Eucharisztiából forrásozó, hitünkből fakadó tevékeny szeretet.”

A kiállítások a Vígadó nyitva tartásának idejében, 2021. szeptember 19-ig látogathatók.

Forrás: Magyar Kurír / Katolikus Karitász

Fotó: Vermes Tibor / Katolikus Karitász 

A+ A-

Képgaléria

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató