Karitász a kezdetektől

A 96. évében járó Schulter Katalin az egyik első, és máig nagy tiszteletben álló karitász önkéntese a Szeged-Csanádi Egyházmegyének. A 2012-ben Caritas Hungarica-díjjal kitüntetett Kati néni néhány éve a tevékenykedést átadta a fiatalabbaknak, de imáival továbbra is segíti a szeretetszolgálatot.

Kati néni hívő családból származik?

Igen, a szüleim is mélyen hívő emberek voltak. Hatan voltunk testvérek. Arra, hogy a katolikus hitéletbe tevékenyebben becsatlakozzak, a rendszerváltás körül nyílt csak lehetőség. Korábban azért sem, mert nehéz volt a megélhetésünk, sokat kellett dolgoznom.

Hogyan és mikor kezdett önkénteskedni?

Voltaképp 1985-ben kezdődött, amikor Singer Ferenc atya meghívott, hogy segítsek neki az adminisztrációs munkában Szegeden a Szent Gellért plébánián. A szeretetszolgálatok közül a Máltai jelent meg először, hozzájuk csatlakoztam. Akkor váltottam, amikor 1991-ben országosan, így egyházmegye szerte is újjá alakult a Karitász, és a plébános atyánk megkért, hogy vezessem az Irgalmasság vasárnapján alakuló új önkéntes-csoportot.

Hogyan alakították ki a segítés különböző módjait?

Singer atya levelet küldött egyrészt az időseknek, hogy láthassa kik a rászorulók, másrészt az iskoláknak, kérve, hogy jelezzék, ha ismernek szegény sorban levő gyermekeket, családokat. Tizenöt fővel alakult meg a Karitász-csoport, s mi kaptuk feladatul végiglátogatni a családokat, hogy felmérjük a helyzetüket: ki miben szenved szükséget. Évekig tartó folyamat volt, de talán ezt a tevékenységet szerettem a legjobban, az emberekkel való közvetlen találkozást. Döbbenetes emberi sorsokkal találkoztam, és az az érdekes, hogy mindig szeretettel fogadtak. Néha talán nem, vagy nem csak az élelmiszercsomag volt a fontos, amit vittem nekik. Óriási az ínség egy emberi szóra, a meghallgatásra. A lelki szükség legalább olyan égető.

Mivel tudtak még segítséget nyújtani?

Már akkor érkeztek felajánlások, melyeket továbbadhattunk: élelmiszert, ruhát, esetleg még tartós fogyasztási cikkeket is. Ha érkezett például egy mosógép, akkor megszerveztük, hogy valaki vigye el kocsival a rászorulóknak. Akkoriban jóval kevesebbeknek volt autója, de szívesen segítettek a hívek ilyen esetben is. Ugyanabban az évben tört ki a Délszláv háború. Sokan menekültek át a határon, főleg magyarok. Sok adomány érkezett számukra, amit továbbítani kellett.

A szülőföldjükről menekülőket segítették?

Igen. Két évvel korábban, már vettünk részt hasonló tevékenységben. 1989 karácsonyán, a romániai forradalom idején már érkeztek adományok a plébániákra (nemcsak a mienkre), s azokat szét kellett osztani, eljuttatni a menekülőknek, szükséget szenvedőknek. Személyes kötődésem ehhez a dátumhoz, hogy édesanyám, aki nagyon beteg volt, épp akkor halt meg, amikor láttuk a tévében a hírt a romániai forradalom kitöréséről. Maradandó fájdalmas élmény számomra. Utána pedig én is részt vettem a menekülők segítésében a szeretetszolgálat keretében. A plébániaközösség is szervezett gyűjtést, külföldről is érkeztek adományok. Hasonlóképp a balkáni háború idején, amikor a Karitász az adományok összegyűjtésébe is becsatlakozott a plébániai csoportokon keresztül.

Hogyan oldották meg az adományok tárolását és szétosztását?

A plébánián tartottuk az élelmiszert, annak garázsában pedig a ruhaadományokat. Nem voltak meghirdetett időpontok, hanem amikor jöttek a rászorulók, próbáltuk kiszolgálni őket. Szép emlékem, hogy a karácsonyi csomagokat a társasházunk szárító helyiségében készítettük el a Karitász-csoport tagjaival. Amikor összegyűltünk erre a munkára délben megvendégeltem az önkénteseket, hogy közöttünk is épüljön a testvéries közösség.

Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász/Bartucz Katalin


A+ A-

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató