Karitász önkéntesek képzése Székesfehérváron
Május 31-én, szombaton a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász szervezésében 18 fő önkéntes számára tartottunk képzést a Karitász lelkiségéről, történetéről, szervezetéről, súlyponti területekről, segélyprogramokról.
A képzést Lőrincz Pál atya, a Pannonhalmi Egyházmegyei Karitász igazgatója tartotta, sok információt megosztva a hallgatókkal a Karitász működéséről.
A képzést követően vetette papírra gondolatait a dunaújvárosi karitászcsoport vezetője, Megulesz Gabriella, mely alább olvasható:
"Ti vagytok a föld sója" Mt 5.13
A dunaújvárosi karitász csoport tagjai vagyunk, de identitásunkhoz tartozik, hogy tagjai vagyunk a dunaújvárosi római katolikus egyházközösségnek is. Plébániai karitászcsoportként tekintünk magunkra: a Krisztus Király templomban van a székhelyünk és elsődleges feladatunknak tartjuk az egyházközségben teljesített szolgálatot. A dunaújvárosi közösséggel kapcsolódunk Istenhez, fontos számunkra, hogy az egyéni imán kívül imacsoportokban és liturgikus eseményeken is részt vegyünk. Mert az imából fakad a tett.
Miért is tartom fontosnak ezeket a gondolatokat?
Pünkösd hétfőn részt vettünk egy nagyon jól sikerült családi napon a templomkertben. A beszélgetés során szóba került a Karitász is, külföldi tapasztalatokat is hallottam jól működő, professzionális központokról és elsorvadó plébániai csoportokról. Egyfajta jövőkép.
Én egy másik jövőképben hiszek. Az ősegyház példáján működő jövőképben, ahol a Karitász gyökere, éltetője és feje Jézus Krisztus. A karitászos pedig, ahogyan a többi krisztuskövető is, a "föld sója". A plébániai önkéntes csoportokban és az intézményi rendszerben egyaránt. A Katolikus Karitász jelmondatát tovább gondolva: keresztény értékeket valló EMBERTŐL, minden EMBERIG.
Hívő emberként te is a föld sója vagy!
Ha szívesen foglalkozol felebarátaiddal, várunk a plébániai karitászban (+36 20 9220722).
Megulesz Gabriella
Dunaújvárosi karitászcsoport vezetője