Karitászhírek kéthetente keddenként – Új sorozatot indított a Veszprémi Főegyházmegye

A Veszprémi Főegyházmegye új sorozatot indított: kéthetente keddenként a Katolikus Karitász híreiről tájékoztatnak. Az április 13-án közzétett első részben Szijártó László, a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója beszélt a nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtés eredményéről és az éppen zajló programokról.

Szijártó László elmondta, a főegyházmegyében nyilvánosak voltak a szentmisék a nagyböjt idején is, ezért a tavalyi évvel ellentétben idén sikeres volt a tartósélelmiszer-gyűjtés. Nyolc tonna élelmiszer gyűlt össze a templomokban, illetve a Főegyházmegyei Karitászközpontban. Azokon a településeken, ahol működő karitászcsoport van, az adományokat helyben csomagokba rendezték, és még húsvét előtt eljuttatták a nagycsaládoknak, illetve idős, magányos embereknek. Ahol pedig nincsen működő karitászcsoport, a plébánosok felajánlották az adományokat a központnak. Itt a munkatársak rendezték ezeket csomagokba, és juttatták el a rászoruló embereknek.

Szijártó László beszámolt arról is, hogy főegyházmegye területén 172 családot segítenek a Karitász „Zöldellő kertek” programja keretében vetőmagokkal.

Ha az időjárás megengedi, illetve a Jóisten áldása is rajta van az emberi munkán, akkor ebből bőséges termés szokott teremni a családok asztalára – mondta el az igazgató. Május folyamán a programban részt vevő családokat palántákkal is tudják támogatni.

Végezetül a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász igazgatója felhívta a figyelmet az 1%-os kampányra, melynek keretében arra buzdítják a jó szándékú embereket, akiknek erre lehetőségük van, hogy adójuk egy százalékával támogassák a Katolikus Karitász alapítványát. Az így befolyt összeget a Karitász rászoruló embertársaink megsegítésére fordítja; többek között a veszprémi központon keresztül.

Ezen kívül természetesen továbbra is él a Katolikus Karitász 1356-os adományvonala, amelyen szeretettel várják mindenki hívását. Hívásonként 500 forinttal támogathatjuk a Katolikus Karitász munkáját.

Forrás: Magyar Kurír

Videó: Veszprémi Főegyházmegye

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató