Nyárzáró tízpróba az Ormánságban
Augusztus utolsó napjaiban Szaporcán, a Hétöles-tó partján második alkalommal került megrendezésre a Katolikus Karitász – Caritas Hungarica nagy sikerű Ormánsági Tízpróba elnevezésű nyárzáró programja. Kisszentmárton, Téseny, Piskó, Lúzsok, Vejti, Sósvertike, Drávaiványi, Bogádmindszent, Patapoklosi, Somogyapáti és Somogyhatvan településekről érkeztek a gyerekek, hogy a festői környezetben összemérjék tudásukat. A résztvevő csapatokat, összesen 80 főt, tíz állomáson várták a munkatársak logikai és ügyességi feladatokkal, vidám és szórakoztató játékokkal. Az ötletes csapatnevek kitalálását követően egy menetlevéllel és térképpel vágtak neki a kalandnak a kisiskolások.
A túra alatt sütemények és üdítő várta a pihenni vágyókat a bázisnak kijelölt állomáson, ahol közben önkéntes segítő gondoskodott a pincepörkölt elkészítéséről. Nagy öröm volt látni a gyerekek közti együttműködést, csapatjátékot és a vidámságot egy-egy akadály sikeres teljesítése után. A résztvevők a nyár utolsó napján bátorságból, logikából és ügyességből is jelesre vizsgáztak, ezzel kiérdemelve az „igazi hős” érmet. A legtöbb pontot gyűjtő „Hala Madrid Siuu” nevű csapat Patapoklosiból érkezett, ők lettek a 2023-as Tízpróba győztesei.
Mátics Alexa