Zöldellnek a kertek a Karitász segítségével

A Katolikus Karitász a Zöldellő Kertek Program keretében több mint 4500 családot segített vetőmagokkal, palántákkal. Május 13-án szerdán délelőtt Heves megyei településeken adott át a szervezet palántákat a családoknak és nyugdíjasoknak.

Palánták kiosztásával folytatódott a Katolikus Karitász öngondoskodó családokért indított "Zöldellő Kertek" elnevezésű programja. A program keretében több mint 4500 családot támogat vetőmagokkal, palántákkal a segélyszervezet. Márciusban vetőmagokkal segítette a szervezet a családokat, most palántákat adnak, hogy kertjeik művelésével megtermeljék maguk számára a szükséges zöldségeket.

A palánták  heves megyei településeken  kerültek átadásra 2020. május 13-án szerdán délelőtt több család számára. Pétervásárán a Római Katolikus Plébánián több mint 30 család vehette át az adományokat a Karitász önkénteseitől, vezetőitől.

Az eseményen jelenvolt és a programról, valamint a Karitász öngondoskodást segítő programjának egyházmegyei  adatairól és a bevont településekről Árvai Ferenc az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ igazgatója számolt be: az országosan megvalósított akciót az Egri Főegyházmegyei Karitász Központ 22 településen indította el és a napokban 1200 családnak juttattak el összesen 19680 palántát. Zagyva Richárd a Katolikus Karitász országos igazgatóhelyettese bemutatta az országos programot, beszélt a szervezet tevékenységeinek vírushelyzetben történő újragondolásáról, a fiatal önkéntesek bevonásáról, az idősek támogatásának fontosságáról és megköszönte a helyi segítőknek azt a felelősségteljes munkát, amelyet szeretettel végeznek ebben a nehéz időszakban is. Fehér Róbert plébános atya részletezte a helyi feladatokat, a bevont településeket, beszélt az érintett családok nehézségeiről és arról, hogy milyen fontos ebben a helyzetben a családok mellett állni.

Az eseményre a Karitász egész évben szorgoskodó önkéntesei mellett Budapestről is érkeztek fiatal segítők, a NEK Titkárság munkatársai a palánták pakolásában és elültetésében is segítettek.

A programnak köszönhetően a kertjeiket folyamatosan művelő családok így az évre elegendő mennyiségű burgonyához, paprikához, paradicsomhoz és további 15 féle zöldséghez juthatnak majd hozzá.

A Karitász fontosnak tartja, hogy a program során szakmai segítséget is biztosítson a családoknak, hogy kertjeikben a lehető legnagyobb termést takaríthassák majd be. Országszerte segítik szakemberek és önkéntesek a kertek művelését, s emellett szükség szerint eszközök beszerzésével is segíti a Karitász a családokat. A Karitász egyik legnépszerűbb programja arra sarkallja a családokat, hogy befektetett munkájukkal, a kerti munka elvégzésével és támogatással túljussanak a nehézségeken.

Szöveg: Katolikus Karitász

Fotó: Ambrus Marcsi / Katolikus Karitász

A+ A-

Képgaléria

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató