„Játékosok”

Az alábbiakban egy szociális munkás által leírt esetet mutatunk be, hogy átláthatóbb legyen, milyen élethelyzetek, következmények, nehézségek bújnak meg játékfüggő szó mögött.

A valós személyt egy betűjellel jelöljük és több helyen változtattunk az adatokon, és a szociális munkás nevét sem közöljük annak érdekében, hogy a felismerhetőség teljesen kizárt legyen. A célunk az eset bemutatásával, hogy közelebb hozzuk a „játékosok” életét, problémáit és a függőségből való szabadulás nehézségét.

Z. akkor került kapcsolatba egy szolgálattal, amikor sportfogadások tekintetében jelentkezett nála probléma és viszonylag rövid időn belül már nem először fordult elő, hogy több százezres tételben veszített valamilyen fogadáson. Munkahelyén kötelezték arra, hogy terápiás munkában vegyen részt (emellett természetesen az elbukott összeget havi részletekben vonták a fizetéséből). Z. évek óta játszott sportfogadásokon és nehezítette a helyzetet, hogy ezeket a játszmákat munka közben is végre tudta hajtani, többször éjszaka történt, amikor kevesebb munkája volt és valamivel el kellett ütnie az időt. De több esetben nappal fogadóirodában tette meg a téteket, ilyenkor rendszerint többen voltak egy helyen, meg tudták egymással beszélni a kimeneteli lehetőségeket. Kisebb összegeket többször is nyert, ez motiválóan hatott rá, jóllehet, összességében több pénzt veszített el, mint amennyi bejött neki.

A munkahelyéről a családi jó kapcsolatok miatt nem bocsátották el, pedig több alkalommal is a belső kasszából finanszírozta a veszteségeket. Z. saját elmondása alapján családi problémái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy elkezdett játszani, ugyanis felesége többet keresett, Z. pedig nem tudta elfogadni, hogy férfiként ezen a területen nem ő dominál. A pénzügyek területén megélt elégedetlenségei és a feleségével való folyamatosan romló viszonya alapjaiban határozta meg a magatartását. Felmerült benne az is, hogy a fogadások unaloműző tulajdonsága mellett, jelen van nála az egyszerű pénzszerzés lehetősége, illetve az izgalom. Z.-nek tartozásai is voltak, amelynek fizetéséhez sokszor kölcsön kellett kérnie, ami még inkább növelte azon frusztrációját, hogy férfiként és családapaként nem képes kézben tartani az anyagi ügyeit. A családtagjaitól még pénzkezelési segítséget is kapott, fizették számláit, törlesztéseit és csak „zsebpénzt kapott” saját fizetéséből, hogy a költségeket be tudják helyette fizetni. Olyan helyen dolgozott, ahol könnyen hozzáférhetett pénzhez és egy játék terminálhoz. Z. a játékos viselkedése alatt többször úgy érezte, hogy a játékot tudja kontrollált keretek között végezni, és hetente legfeljebb egy konkrét összeget rászánni a fogadásokra, de ez szinte soha nem sikerült. A terápiás munka során első alkalommal Z. úgy érkezett, hogy nem volt probléma- és betegségtudata, aztán az idő előrehaladtával, hetek elteltével a kontrollált játék illúziója szertefoszlott és felismerte, hogy a szerencsejáték része az életének és valóban függő. Csak ezután indult el a felépülés útján. Az egyéni beszélgetésekkel párhuzamosan Z. egy GA (névtelen szerencsejátékosok) önsegítő csoport heti alkalmain is részt vett. Megfogalmazódott benne a munkahelyváltás is, hogy csökkentse a játék elérhetőségét. Z. az első hónapokban három alkalommal botlott meg, de amikor véget ért terápiás kapcsolata a segítővel már három hónapja nem játszott és munkahelyet is váltott. Elkezdődött a „tünetmentes” élete.