Az ADHD jelensége az addikció távlatában - Projektzáró rendezvény, előadások

A Katolikus Karitász székesfehérvári Rév Szenvedélybeteg segítő Ambulanciája előadásokat szervezett, hogy szakemberek segítségével bemutassák a függőség és az ADHD összefüggéseit.

A kezeletlen ADHD függőséghez vezethet – Szakemberek járták körül az ADHD jelenséget a RÉV fehérvári konferenciáján.

A Katolikus Karitász székesfehérvári Rév Szenvedélybeteg-segítő Ambulanciája előadásokat szervezett, hogy szakemberek segítségével bemutassák a függőség és az ADHD összefüggéseit. A szakértők segítségével betekintést nyújtottak az ADHD működésébe, tüneteibe, kezelési lehetőségeibe. Elsőként beszéltek arról, hogy a korai diagnózis és hatékony terápia megelőzheti az ADHD egyik leggyakoribb szövődményét, az addikciót.

Az ADHD jelensége kapcsán szervezett projektzáró eseményen Farnas István, a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Ambulancia székesfehérvári intézményvezetője, a „Változás” című projektben megvalósított tevékenységekről beszélt, amelyben teljes képet kaphattak az érdeklődők, és az érintettek egyaránt, a sokakat érintő ADHD tünetegyütteséről és annak lehetséges kiváltó okairól, és a terápiás lehetőségeiről. „Az elmúlt években az alap feladataink mellett az oktatási intézményekben különböző sorozatokkal, tematikus foglalkozásokkal már jelen voltunk. Foglalkoztunk különböző célcsoportokkal, de elsősorban a fiatalokkal mert azt gondoljuk, hogy a megelőzés ott kezdődik el az iskolában, a családban, de a közösség hatása, a kortársak szerepe is nagyon fontos. Főleg, hogyha ez valamilyen irányított értékközvetítő környezetben történik, akkor annak nagyon nagy jelentősége van a nemet mondás készségének kialakításában és a függőségek megelőzésében. A projektünk címe „Változás”. azért választottuk ezt mert az életünkben azt látjuk, hogy a különböző életciklusokban folyamatosan változunk, és a különböző kihívások során különböző feladatokkal kell szembenéznünk. Ezekben vannak ún, normatív krízisek, de vannak paranormantív krízisek, amikor valami nehézséget okoz, és ilyenkor szoktunk találkozni a különböző függőségekkel. Ezért a segítségnyújtás különböző formáit valósítottuk meg a Változást projektbem: nagyon sok Szülőcsoportunk volt, Párkapcsolati szerviz nevű csoportunk, gyermeknevelésről szóló csoportunk, klubfoglalkozások voltak kifejezetten fiataloknak, tinédzsereknek. Gyermekotthonokban művészetterápiás foglalkozásokat tartottunk. Két év alatt több mint ezer embert értünk el, nagyon sok élmény és nagyon sok érték kölcsönösen adódott át. A záró rendezvény keretében szakmai kérdésekkel is foglalkozunk az ADHD jelenség távlatait vizsgáljuk, mert azt látjuk hogy a különböző figyelemzavar, hiperaktivitás, a családokat leterhelő stressz következtében alakulnak ki, amivel dolgunk van, hiszen egyre gyakrabban találkozunk vele.”

A fehérvári konferencián Dr. Komlósi Piroska klinikai szakpszichológus pár-és családterapeuta. A fejlesztendő kompetenciák a segítő foglalkozásokban címmel tartott előadást, míg Mészáros Mercédesz a Váltó-Sáv Alapítvány szakmai vezetője Az egészségfejlesztés és drogprevenció lehetőségeit mutatta be a büntetés-végrehajtásban.

A figyelemhiányos hiperaktivitás zavar az egyik leggyakoribb neuropszichiátriai tünetegyüttes, amely gyermekkortól végigkíséri az érintettek életét. Dr. Csiky Miklós gyermekgyógyász, gyermekpszichiáter az ADHD jelensége az addikció távlatában kezelési és terápiás lehetőségek című előadásban arra hívta fel a figyelmet, a kezelés 4-től 8 éves korihg a leghatékonyabb, ezért is lényeges a minél korábbi és minél pontosabb diagnózis. „Az ADHD, ha gyorsan és egyszerűen akarunk beszélni róla, akkor 3 tünetcsoportból áll és tulajdonképpen 3 idegrendszeri készségnek a szabályozási zavara: a figyelem szabályozás, az aktivitás szabályozás zavara és az impulzus kontroll zavara. Ez azt jelenti, hogy sokan ezek közül a három tünetcsoport közül, legalább egyben jelentős eltérést mutatnak. Vannak, akik az összesben. Van csak figyelemzavaros, akik álmodozó és szétszórt, ezért nehezebben teljesít. A legtöbben figyelemzavarosak és túl mozgékonyak. Ezek izegnek-mozognak nem tudnak megülni egyhelyben, felállnak, matatnak folyton. Az impulzuskontroll zavar pedig azt jelenti, hogy minden, ami képződik benne az szüretlenül ömlik kifelé belőle: ötlet, érzés. De ez a három tünetcsoport jellemzi ezeket a gyerekeket és felnőtteket is. Mert több, mint a fele a gyerekkori ADHD -soknak az felnőttkorukra is azok maradnak. Főleg ez a három dolog okoz problémát, hogy nem tudnak odafigyelni, csak arra, ami nagyon érdekli őket, mozognak akkor is, amikor nem kéne, sokat beszélnek, és az indulataikat elég nehezen szabályozzák. … A leges legfontosabb az, hogy időben felismerjék őket, mert akkor sokkal hatékonyabb kezelési módszerek állnak rendelkezésre. Ha előbb elkezdik, akkor sokkal kevesebb másodlagos károsodás alakul ki. … A kezeléssel kapcsolatosan nagyon jó hírem, hogy nagyon hatékony a gyógyszeres terápia, amit már régóta ismerünk. Messze ez a legjobb. de más terápiás lehetőségek is vannak. Bizonyítottan hatékony terápia a viselkedésterápia, aztán vannak a komplementer terápiák, amelyekről egyre több irodalmi adat tanúskodik, ugyanakkor nem olyan jól kiszámíthatóan hatékonyak, mint a gyógyszer.”

Dr Kárpáti Róbert pszichiáter az ADHD-val élőkre jellemző tüneteket ismertette, és kiemelte, hogy a szakembereknek nagy felelősségük abban, hogy megismertessék a társadalommal, a szülőkkel, a pedagógusokkal ezt a kórképet. „Az a baj, hogy aluldiagnosztizáltuk a társadalomban a figyelemzavaros hiperaktivitással élők számát, akik körülbelül 2,5 sőt 3 százaléka is lhet a magyar lakosságnak. Sokan nem tudnak róla, úgy gondolják, hogy a gyerek azért nem tanul jól, mert rossz, mert nincs kedve stb. Közben a gyermek a betegségénél fogva az órán nagyon hamar elveszti a fonalat és nem tud visszatérni. És onnantól kezdve pedig nem tud mást tenni, mint mozog, nézelődik, beszélget. Nagyon nagy a pedagógusok felelőssége abban, hogy ezekről a zavarokról tudjanak, és ne megbélyegezzék a gyermeket azzal, hogy rossz. Miközben lehet, hogy valóban ezzel a betegséggel küzd. Megvannak a lehetőségek arra, hogy ezeket a gyerekeket és persze felnőtteket is diagnosztizáljuk … Nagy a felelősségünk, hogy megismertessük a társadalommal, a szülőkkel, a pedagógusokkal ezt a kórképet, ezt az állapotot. És felhívjuk a figyelmet arra, hogy igenis van megoldás, és segíteni kell azokat a gyermekeket és felnőtteket, akik ebben szenvednek.

Arról, hogy milyen összefüggés áll fenn a kezeletlen ADHD és a felnőttkori függőségek kialakulása között, Sörédi Pál addiktológus beszélt a székesfehérvári konferencián. Eladásában rávilágított arra, hogy a kezeletlenül maradt tünetegyüttesnek fiatalkorban, majd felnőttként is egészen súlyos következményei lehetnek. „Az összefüggés nagyon erős, hiszen az ADHD-ban szenvedő személyek egy jelentős része öngyógyszerezés formájában drogozással próbálkozik. Drogokkal próbálja enyhíteni a szenvedéseit, és ez gyakran előforduló történet. A felnőtt ADHD kezelése Magyarországon még eléggé megoldatlan és kevés helyen van rá lehetőség. De azt gondolom, nagyon fontos, hogy elkezdjük a figyelemfelhívást erre a témára. … Egyre inkább elismerik, hogy a gyermekkorban diagnosztizált ADHD -s eseteknek legalább a fele, a felnőtt korban továbbra is fennáll.”

A konferencián előadó szakemberek tehát megállapították, a diagnózis minősége komolyan meghatározza a kezelés esélyeit. Az ADHD ugyanis ritkán jár egyedül, sokszor társul hozzá egyéb rendellenesség, a kezeléshez tehát komplex tervre van szükség.

Berta Kata

Képek Somogyi Tamás

Videó: Somogyi Tamás és Berta Kata

Forrás: Székesfehérvári Egyházmegye

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató