Elment a Tanár úr

A Jóisten ajándéka volt családjának, unokáinak, barátainak, mindazoknak, akik ismerték és szerették. Ajándék volt a Katolikus Karitász közösségének, az Orvosmisszió minden tagjának, valamint a határon túli magyar testvéreknek.

A kedves, mindenki felé szeretettel és segítő szándékkal forduló dr. Vojcek László (1952-2026) ajándék volt mindazok számára, akik találkozhattak vele: akik ismerték, akiknek segített, és akik barátjuknak mondhatták. 

Elment a Tanár úr.

Úgy ment el, ahogyan élt: szerényen, csendben, feltűnés nélkül. Egy gyors, határozott döntéssel, egyik percről a másikra. Elment a nagyapa, az orvos, a szegények orvosa, a betegek gyógyítója, a magyar hazafi, az élet védelmezője. Elment a határon túli magyarság egyik legodaadóbb segítője, a munkatárs, a Katolikus Karitász Orvosmissziójának megalapítója és vezetője.

Gyakran mondta félig tréfásan, mégis nagyon komolyan, hogy „a szeretet, a tudás és a pénz olyan, mint a trágya: csak akkor ér valamit, ha szétszórjuk”. Így élt, és erre tanított bennünket az elmúlt évek közös munkája során. Élete tanúságtétel volt: a szolgáló szereteté, a csendes odaadásé és a másokért érzett felelősségé.

Most még szinte felfoghatatlan számunkra, hogy többé nem lesz velünk. Felfoghatatlan, hogy a Jóisten ajándéka egyik napról a másikra emlékké és példává válik. Elment, és itt hagyott minket. Talán most egy huncut mosollyal figyel bennünket odafentről, kíváncsian: mit kezdünk azzal az örökséggel, amelyet ránk bízott.

Nehéz lesz nélküle. Része volt az életünknek tanácsaival, segítségével, szeretetével. De tudjuk: folytatnunk kell mindazt, amit elkezdett. Méltók akarunk lenni ahhoz az örökséghez, amelyet munkájával, példájával és hivatásával ránk hagyott.

Drága jó Tanár úr, Isten Veled.
Az Úr adjon Neked örök nyugodalmat.

Fotó: Vermes Tibor

Kecskés László/Katolikus Karitász