Hogyan tud segíteni az Ukrajnából menekülőknek?
Az eddigi tapasztalatok alapján összeírtuk, mire van szükség és hogyan lehet csatlakozni a Katolikus Karitász segítségnyújtásához.
Elsődlegesen az alábbiakra van szükség a menekültek fogadásának érdekében.
Szállást elsődlegesen Budapesten és annak vonzáskörzetében várunk. A felajánlás megtétele előtt kérjük gondolják át, hogy mennyi időre hány főt tud befogadni, és mit tud nyújtani számukra: szállás (személyenként egy fekhely), teljes ellátás (szállás, étkeztetés, tisztálkodási lehetőség), van-e főzési lehetőség, ingyenesen vagy térítéses.
Szállás felajánlását az alábbi űrlap kitöltésével teheti meg:
Önkéntesek helyszíntől függően különböző feladatokat végezhetnek, a menekültek fogadásától kezdve a felajánlott adományok rendezéséig. Ahhoz, hogy munkájuk jól hasznosuljon megtervezzük beosztásukat. Ezért jelentkezését az alábbi űrlapon várjuk:
Tartós élelmiszer: A menekültek számára egyrészt olyan élelmiszereket gyűjtünk, melyek
azonnal fogyaszthatók:
- 0,5 l-es ásványvíz
- 0,2 l-es vagy 0,5 l-es gyümölcslé
- 0,2 l-es kakaó, vagy tejital (ami hűtést nem igényel)
- csomagolt péksütemény (croissant, piskóta, stb)
- szeletes csokoládé, müzli
- cukorka
- konzervek (májkrém, tonhal, tonhalsaláta, húsmentes saláta, húsmentes krém)
- szeletelt tartós kenyér
azonnal nem fogyasztható, főzést igénylő tartós élelmiszerek
- olaj
- cukor
- liszt
- rizs
- tészta
- készétel konzervek
Mindenképpen olyan élelmiszereket hozzanak, melyek hűtést nem igényelnek!
Ezeken kívül a határnál való ellátáshoz és a melegedő pont működtetéséhez szükségünk van plédekre, hálózsákokra, evőeszközre, pohárra és tányérra, felfújható matracra.
Úti csomagba ezen kívül szükségünk van még kis méretű tusfürdőre, samponra, fogkrémre, fogkefére, kézfertőtlenítőre (kendő vagy gél), törölközőre, papírzsebkendőre.
Kérjük, ruha adományt egyelőre ne küldjenek, azt a hosszútávú ellátáshoz kérjük majd a későbbiekben, most nem tudjuk tárolni. Az ország egész területén gyűjtünk az alábbi gyűjtőpontokon.
Átvevő pontok listáját itt érhetik el.
További felajánlásokat a karpataljaert@caritas.org.hu email címre várjuk.
Hogy lehet még segíteni?
- A 1356-os adományvonal hívásával (egy hívás 500 Forint támogatást jelent)
- Online adományozással a Karitász honlapján – www.karitasz.hu – keresztül
- A Katolikus Karitász központi bankszámláján „Ukrajnai háború” megnevezéssel – Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008
Minden adományt köszönettel fogadunk.
Katolikus Karitász