Lelki hétvégét tartott a Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász

A találkozónak Ágotafalva adott otthont, ahova az egyházmegye minden részéről érkeztek önkéntesek és csoportvezetők, hogy lelkileg kikapcsolódjanak és feltöltődjenek.

A találkozó péntek délelőtt egy terepbejárással kezdődött, ahol bemutatták az önkénteseknek Ágotafalvát. A bejáráson során a résztvevők meghalgathatták, hogy honnan indult, és hova fejlődött fel az elmúlt 5 évben, az Ágota Alapítvány kezelésébe került a terület, amely egész évben gazdag programokat nyújt állami gondoskodásban lévő fiatalok számára.

Kora délután az Egyházmegyei Karitász szakmai koordinátora és frissen szentelt diakónusa Kothencz János tartott rekollekciót, majd csendben elmélkedve mindenki elvonult, hogy átgondolhassa a hallottakat.

Az este egy közös tábortűz melletti jókedvű beszélgetéssel, zenehallgatással, szalonnasütéssel záródott.

Másnap az irodavezető Ancsa-Molnár Hajnalka tartott beszámolót a Karitász tevékenységekről, aktuális feladatokról, kiemelte az önkéntesek toborzásának fontosságát, valamint a rászoruló családok öngondoskodó programokba való bevonását.

A több napos lelki program zárásaként a délelőtti szentmisét Kiss József dusnoki plébános celebrálta.

 

Forrás és képek: Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász

A+ A-

Képgaléria

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató