Új autót kapott a Szent Kristóf Ház

Spányi Antal püspök atya adta át az egyházmegye ajándékát, mely lehetőséget teremt: családi kapcsolattartásra, ügyintézésre, valamint orvosi ellátásra, különböző szabadidős programokra való eljutásra az akadályozottsággal élő fiataloknak.

 

 

Január 30-án délelőtt került sor annak az új személyautónak az átadására, melyet Spányi Antal püspök atya a Székesfehérvári Egyházmegye részéről biztosított az idén 10 éves Szent Kristóf Háznak.

Az új autó az eddig használt, közel 20 éves, már nem korszerű szállítójárművet váltja ki. „Nagy hasznunkra lesz az új autó, amikor táborozni megyünk, rendezvényekre hívnak minket, és különböző programokat szervezünk” – mondta Magyar László, intézményvezető.

A kiválasztott gépjármű, nagy utasterének és csomagtartójának köszönhetően, óriási segítséget jelent a nehezebben mozgó, vagy akár kerekesszékes fiatalok utaztatásához, a kerekesszék szállításához is. Ez különösen fontos többek mellett, egy olyan halmozottan akadályozott fiatal számára is, aki Gárdonyban él kerekes-székesként, és csak így oldható meg rendszeres bejárása a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász által fenntartott Szent Kristóf Házba. A fiatalok nagy izgalommal, énekkel, verssel készültek az autó átadására. Az eseményt közös imádság és a Püspök atya áldása zárta.

Forrás és fotó: Székesfehérvári Egyházmegye/ Katolikus Karitász

A+ A-

Képgaléria

1111 Budapest, Bartók Béla út 30. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu Raiffeisen Bank 12011148-00124534-00100008


Adatkezelési tájékoztató