Felzárkózó Települések

A Katolikus Karitász 2018-tól valósít meg diagnózis alapú jelenlét módszertanra épülő fejlesztő programokat: kezdetben a „Végtelen lehetőség” projekt keretein belül a Sellyei járásban, majd 2019-től elinduló Felzárkózó Települések kormányprogram részeként több településen. 

A Kormány a 1404/2019. (VII. 5.) Korm. határozattal indította útjára a „Felzárkózó települések” programot, amelynek értelmében célzott programmal szükséges segíteni az ország 300 leghátrányosabb helyzetű, a Központi Statisztikai Hivatallal együttműködésben kiválasztott települését. A program a fogantatástól a foglalkoztatásig: állandó, tevékeny, együttérző jelenléttel kíséri végig az itt élőket, hogy az évtizedek óta megoldhatatlannak tűnő nehézségek helyébe megoldások lépjenek, a rászorultságot pedig felváltsa a fenntartható öngondoskodás. A hátrányos helyzetű települések világában a szavak és közös élmények egészen más jelentéssel bírnak. Az ott élő emberek alapélménye a lehetőségek hiánya és az eszköztelenség miatt érzett általános kilátástalanság. A kivezető utat a felzárkózást segítő, diagnózis alapú program jelentheti. A 300 település szakaszosan kerül bevonásra az Magyar Máltai Szeretetszolgálat szakmai irányításával, karitatív, civil és egyházi szervezetek megvalósításában. A végrehajtás szakmai támogatását a 2019. május 1-jétől a társadalmi felzárkózási területet is irányító Belügyminisztérium biztosítja.

A települési programok megvalósítása a helyi adottságok feltárásán, szakmai jelenléten, vagyis Jelenlét programon, és egyedi helyzetfelmérés szerint kialakított komplex beavatkozásokon alapulnak. A Jelenlét átfogó célja a leszakadó települések szociális- és infrastrukturális ellátottságának fejlesztése, és az ott élő emberek és közösségek életében pozitív, előremutató változások előidézése, a szükséges szakmai tudás, támogatások és szolgáltatások biztosítása, ezek beépítése a helyi települési-, és térségi közigazgatási rendszerbe és közösségi folyamatokba.

A jelenlét átfogó célja a leszakadó települések szociális- és infrastrukturális ellátottságának fejlesztése, és az ott élő emberek és közösségek életében pozitív, előremutató változások előidézése.

A Katolikus Karitász jelenleg 22 településen vesz részt megvalósítóként a programban. Baranya vármegyében: Bogádmindszent, Drávaiványi, Kisszentmárton, Lúzsok, Patapoklosi, Piskó, Somogyapáti, Sósvertike, Téseny, Vejti. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében: Ároktő, Borsodszirák, Gesztely, Girincs, Hejőszalonta, Kesznyéten, Ónod, Sály. Heves vármegyében: Erdőkövesd, Hevesaranyos, Szentdomonkos,Tarnalelesz.

 

FELZÁRKÓZÁS és a Katolikus Karitász

MIÉRT CSINÁJUK?

Mert hiszünk az egyének, a családok, így a helyi közösségek készségeinek, képességeinek és attitűdjének fejlesztési lehetőségeiben. Hisszük, hogy ezáltal hosszútávon a hátrányos helyzetű közösségek további leszakadása megállítható és felelősségvállalásuk, öngondoskodásuk erősödik.

MIT CSINÁLUNK?

Helyszíni jelenlétünkkel, szervezeti erőforrásainkkal (tudásunkkal, tapasztalatunkkal, hitünkkel), valamint a helyi igényekhez, szükségletekhez igazodó szolgáltatásokkal és fejlesztésekkel segítjük és támogatjuk a közösségeket fejlődésükben.

HOGYAN CSINÁLJUK?

Kiadványaink: Felzárkózó településeink bemutatása

 

 

fotó: Magyar Kurír

A+ A-

1115 Budapest, Bartók Béla út 104. Telefon: +36 1 372 0910

E-mail: office@caritas.org.hu CIB Bank 10701094-76228861-51100005


Adatkezelési tájékoztató
×EU projekt